Kyle Bass prominens amerikai üzletember Kínáról adott nyilatkozatot a CNBC-nek. Szerinte három jel is arra utal, hogy Peking már nagyon közel van a Tajvan inváziójához, amit még a jövő év vége előtt megindíthat.
Hollywood 63 év óta először néz szembe kettős munkabeszüntetéssel, mivel a színészek csatlakoznak az írók sztrájkjához, ami jelentős fennakadást okoz a film- és televíziós produkciókban. A Screen Actors Guild-American Federation of Television and Radio Artists (SAG-AFTRA) és az Writers Guild of America (WGA) a streaming TV korszakban megemelt alapfizetést és maradványdíjakat követel, valamint biztosítékokat a mesterséges intelligencia általi helyettesítés ellen.
Parlamenti és elnökválasztást tartanak ma Törökországban. A két esélyes jelölt a hatalmon lévő Recep Tayyip Erdoğan, a fő kihívója pedig Kemal Kılıçdaroğlu. A palamenti választás során egyik oldalon az Erdoğan mögött álló AKP és a vele szövetséges szélsőjobboldali-nacionalista MHP áll, a másik oldalon a hatpárti ellenzéki összefogás két párt: a CHP és az İYİ neve alatt indul. A baloldali pártok szövetsége, élükön a kurdok legnagyobb pártjával a YSP nagy listájával, illetve a legnagyobb kommunista párt pedig TİP néven található a szavazólapokon. Az eddigi eredmények alapján, 95%-os feldolgozottság mellett biztosan nyert Erdoğan, politikai tömörülése pedig többségbe került a parlamentben. Azt viszont kétséges, hogy sikerül-e átlépnie az első fordulós győzelemhez szükséges 50%-os küszöböt, nagyobb valószínűséggel marad a döntés a második fordulóra.
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága hétfői ülésén két új tag megválasztását támogatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsába. A testület új tagja lesz Búza Éva és Kovács Zoltán.
Ukrajna gazdasága 45,1 százalékkal fog zsugorodni az idén tekintettel az orosz invázió nyomán bezárt vállalkozásokra, megszakadt exportokra és a megsemmisült termelőeszközökre - ismertette vasárnap a Világbank a háború gazdasági hatásait vizsgáló elemzésében. A Világbank szerint Oroszország hazai összterméke (GDP) 11,2 százalékot fog esni 2022-ben a nyugati pénzügyi szankciók hatására.
Szijjártó Péter várakozása szerint az orosz-ukrán háborúnak komoly gazdasági hatásai lehetnek. Ezt a külgazdasági és külügyminiszter a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara külgazdasági évnyitó konferenciáján mondta. Parragh László, az MKIK elnöke köszöntőjében pedig azt emelte ki, hogy nagyon sok vállalkozás van, amely közvetlenül érintett az ukrán-orosz konfliktus miatt.
A nem, az iskolázottság és a lakókörnyezet is befolyásolja az oltakozási hajlandóságot - közölte Takácsné György Katalin, az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karának professzora szombaton az MTI-vel.
A koronavírus-járvány negyedik hullámában több olyan tendenciát is összefoglalt hétfői cikksorozatának mai felvonásában Matolcsy György jegybankelnök, amelyek a járvány hosszú távú következményei lehetnek és, amelyek jelentősen átformálják működésünket. Hét főbb területet fogalmazott meg a mai cikkében, köztük másodikként azt, hogy „felértékelődött az egészség és az egészséges életmód”. Ennek kapcsán vázolja azt, hogy „az állam rövidesen megérti, hogy a meggyőzés minden eszközével segíteni kell a tömeges átállást az egészséges életmódra. Ebbe az irányba lép majd az adórendszer, a biztosítási piac és a reklámpiac egyaránt.”
Megkezdődött a globális pénzügyi szektor osztályzati kilátásainak stabilizálódása - áll a Fitch Ratings csütörtökön Londonban bemutatott negyedéves szektorelemzésében.
A Capital Economics az eddigi 5,5%-ról 3%-ra vágta az idei első negyedévi éves kínai GDP-növekedési előrejelzését a koronavírus negatív hatásai miatt, az Oxford Ecomics pedig újabb prognózis rontást hajtott végre és így 6% helyett „csak” 5,4%-os éves átlagos növekedési ütemre számít Kínában – derül ki az MTI körképéből. Mindkét bankház azt hangsúlyozza, hogy a koronavírus ügyének az ellátási láncokon és egyéb csatornákon keresztül szinte az egész világon érezhető hatásai lehetnek.
A 2007 óta gazdaságfejlesztési EU-támogatást elnyert cégek erősen rá voltak szorulva ezekre a forrásokra, és a sérülékenységük jele az is, hogy 2015-ben az ötödük veszteséges volt - többek között ez derült ki a Magyar Nemzeti Bank átfogó elemzéséből. Az anyagból számos látványos ábrát mutatott be a Portfolio minapi Uniós Források konferenciáján Fábián Gergely jegybanki igazgató, így például azt, hogy nincs érdemi gazdasági hatáskülönbség a visszatérítendő és a vissza nem térítendő EU-pénzek között. Abban viszont nagy hatáskülönbségek vannak, hogy mely ágazatokba ment az EU-pénz, és az is lényeges, hogy míg a foglalkoztatottságot és a hozzáadott értéket növelik ezek a pályázati pénzek, addig a munka termelékenységét nem.
"Veszélyesnek tartom, hogy a magyar gazdaságban az elmúlt 12 évben kialakult egy jelentős vállalkozói kör, amely azt nézi, hogyan tud ingyenpénzhez jutni és nem érdekli, hogy alacsonyak a hitelkamatok, olcsó hitelt tudna felvenni a beruházásához. Ez lehetetlen állapot, emiatt fejlesztések maradnak el" - többek között ezt hangsúlyozta a Figyelőnek adott interjúban Varga Mihály.
Nem nő a diplomás fiatalok aránya.
17,2 milliárd forinttal lehetett felkerülni a listára.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Erre az adatra vártak a piacok egészen héten.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.
Tényleg felfelé bukott Szergej Sojgu?